Horváth Zoltán
alapító

A Hori-Zone Információs és Biztonsági Iroda Kft. alapítója, szakmai tanácsadója, és működésének irányítója.

A magánbiztonság területén 1992 óta dolgozik. Végigjárta a ranglétra szinte minden fokát, ezért nagy tapasztalatokra tett szert a biztonsági szakma valamennyi ágában.

2001-ben szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Kar angol nyelv és irodalom, majd 2006-ban a Bánki Donát Műszaki Főiskola biztonság szervezői szakán. Folyamatosan képzi magát, és ugyanezt várja el munkatársaitól is.

A Magyar Birtokvédelmi Szövetség (MABIV) alapító tagja és elnöke.

A Szórakozóhelyek Biztonsági Személyzetének Országos Szövetsége-nek (SZBSZOSZ) alapító tagja.

Tagja a Nemzetközi Testőrszövetségnek (IBSSA) és a Magyar Kempo Szövetségnek.

Életében jelentős szerepet játszik a sport. A Kempo Karate sportágban1994-ben fekete öves minősítést kapott. Többszörös Kempo magyar bajnok.1995-ben thai boksz magyar bajnokként köszönthették, 1996-ban Kanada bajnok címet szerzett. Két egymást követő évben az Utcai harc II., majd I. helyezettje lett. 1993-2003 között majd 2008-tól a BVSC Kempo  szakági oktatója. 2011 novemberében 2. Danos minősítést szerzett.

Szabadidejében családjával együtt szívesen utazik, kirándul, kertészkedik.

Szolcsányi Attila
alapító

A Hori-Zone Információs és Biztonsági Iroda Kft. alapítója, az adósságkezelés elismert szakembere, egyben ennek a szekciónak a vezető tanácsadója. Dinamizmusa hozzájárult, hogy az általa irányított szekció országosan ismert és elismert legyen.

Középfokú angol nyelvismerettel rendelkezik. Tagja a Nemzetközi Testőrszövetségnek (IBSSA).

dr. Kiss Szabolcs
szakmai igazgató

2019. január elsejétől a Hori-Zone Információs Kft. szakmai igazgatója. Ezt megelőzően közel két évtizedet szolgált hivatásos tisztként rendvédelmi szervek állományában.
Pályafutását a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságon kezdte vizsgálóként, majd négy év elteltével vizsgálati alosztályvezető beosztásba került a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon. Később vezetői felkérésre bűnügyi osztályvezetőként, egyben kapitányságvezető-helyettesként folytatta szakmai tevékenységét az V. kerületi Rendőrkapitányságon. Három év elteltével a BRFK Bűnügyi Koordinációs Osztály vezetője lett, ahol szűk három éven keresztül a bűnügyi szakterületet érintő stratégiai döntések meghozatalában, azok végrehajtásában vállalt irányítói feladatot. 2011-től főkapitányi felkérést követően hat éven keresztül kapitányságvezetőként teljesített szolgálatot, kezdetben az I., majd ezt követően négy éven keresztül a VII. kerületben.
Komoly tapasztalattal rendelkezik a bűnügyi műveleti tevékenység irányításában.
Hivatásos pályafutását a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága főosztályvezetőjeként fejezte be.
2011-ig egyetemi adjunktusként büntetőjogot oktatott a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ezt követően záróvizsga bizottsági tag büntetőjog tantárgyból. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán záróvizsga bizottsági elnök kriminalisztika tantárgyból. 2005. évben PhD. abszolutóriumot szerzett, több mint húsz szakmai cikk és tanulmány szerzője.
Felsőfokú német nyelvismerettel rendelkezik, angol nyelvből társalgási szinten kommunikál.
Kamarai jogtanácsosként tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának.

Dr. Nagy Lajos György
ügyvezető

A Hori-Zone Group Kft. ügyvezetője, egyben a birtokvédelmi üzletág vezetője, amely irányítása alatt vált piacvezetővé országos szinten.
2004 óta dolgozik a Hori-Zone-nál, végigjárva a ranglétrát, a szakma elismert művelőjévé válva. Tagja a Nemzetközi Testőrszövetségnek (IBSSA).
A birtokvédelmi üzletág mellett felelős a leltár üzletág irányításáért is. A Magyar Birtokvédelmi Szövetség elnökségi tagja. Jelenleg ingatlanjogi szakjogász képzésben vesz részt.

Bodnár Zsolt
tanácsadó

volt rendőr dandártábornok

korábbi Budapesti Rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese

Közel négy évtizedes rendőri szolgálata alatt a rendőrség különböző bűnügyi területein beosztottként, illetve számtalan közép- és felső-vezetői beosztásban teljesített szolgálatot. Pályájának legnagyobb részét bűnügyi hírszerzéssel, felderítéssel töltötte, így több évtizedet töltött a szervezett bűnözéssel, valamint a terrorelhárítással foglalkozó egységeknél.

Az 1990-es években az Országos Rendőr-főkapitányság osztály- és főosztályvezetőjeként, a 2000-es években a Budapesti Rendőr-főkapitányság főosztályvezetőjeként, majd bűnügyi főkapitány-helyettesként, ezt követően 2010-től 2018-ig a Terrorelhárítási Központ Főigazgató-helyetteseként irányította az adott területeken folyó felderítő tevékenységet.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen óra adó tanárként és vizsgabizottsági elnökként aktívan hozzájárult az utánpótlás neveléséhez.

A Szent György Érdemjel és a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének tulajdonosa. Rendőri végzettségén túl közgazdász diplomával, továbbá angol felsőfokú és olasz alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

Sevcsik László
vezető tanácsadó

Nyugállományú rendőr dandártábornok

1972-ben, a Kossuth Lajos Katonai Főiskola elvégzését követően szakasz-század parancsnoki beosztásban tevékenykedett. 1981-ben a Frunze Katonai Akadémián (Moszkva) szerzett diplomát. 1981-től a Katonai Rendészeti Zászlóalj parancsnoka, majd a 32. ö. rendészeti őrezred törzsfőnöke. 1986-1990-ig a Hátországi és Polgári Védelmi Parancsnokság Hadműveleti Osztály helyettes vezetője. 1990. szeptember 1-vel az ORFK állományába került, az ORFK Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóságához. 1991 novemberétől 2010. szeptember 15-ig a Köztársasági Őrezrednél kezdetben osztályvezető-helyettesi, osztályvezetői, majd parancsnok-helyettes, objektumvédelmi főosztályvezetői beosztásban dolgozott.

A Kormányőrségnél eltöltött közel 20 éve alatt az alábbi kiemelkedő rendezvények biztosításának megszervezésében vett részt:

– Őszentsége II. János Pál pápa magyarországi látogatásai
– Európai Biztonsági Együttműködési Értekezlet
– Európai Biztonsági Együttműködési Szervezet konferenciája
– A Magyar Szent Korona Országházba és Esztergomba szállítása
– INTERPOL konferencia
– NATO konferencia
– A Magyar Köztársaság Nemzeti Lovas Dísz alegységének megalakítása
– A Köztársasági Őrezred Korona és Díszőrsége

10 évig a Köztársaság Őrezred Testnevelési – és Sportbizottságának elnöke volt, ezen kívül a Belügyminiszter megbízásából vizsgabizottsági-elnöki feladatokat lát el a vagyon- és rendvédelmi oktatás területén. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához katonai ülnöknek választották meg. Több szakmai továbbképzésen vett részt: 1990-ben a Francia Köztársaság Belügyminisztere által szervezett kríziskezelő tanfolyamon; 1993-ban az USA-ban az Amerikai Egyesült Államok Külügyminisztériuma által szervezett Terrorizmus Elleni Program résztvevője volt. 2000-ben a Nemzetközi Akadémia menedzser tanfolyamát végezte el. 1999-től a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem doktori képzésen vett részt.
Orosz felsőfokú és német alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik.

Hobbija a labdarúgás, a tenisz és a gasztronómia.