A biztonság nem humánspecifikus szükséglet, hanem gyakorlatilag valamennyi élőlény alapvető mozgatórugója, amely létfontosságú a túlélés biztosításában. Bár valóban egy elemi dologról van szó, a biztonság maga összetett jelenség, vannak bizonyos rétegei, amik úgy rakódnak egymásra, akárcsak a hagyma héjai.
Elsődleges biztosítékok
Az úgynevezett elsődleges biztosítékok adják a biztonság magját, olyanok, mint például a menedék, az élelmiszerekhez és italokhoz való hozzáférés a testi egészség megőrzése érdekében, valamint az erőszaktól és a természeti katasztrófáktól való védelem. Az elsődleges biztosítékok egyben azok, amely nem csupán az emberi faj szemszögéből esszenciális.
Másodlagos biztosítékok
A másodlagos biztosítékok már inkább köthetők az emberi fajhoz, ám ezek sem kizárólagosan humán jellegűek. Ezek közé tartozik azon – akár csak felületes – társas kötelékek létrehozása, amelyek nélkül az élet magányos és ingerszegény lenne; valamint az összetartozás érzése: az a biztonságérzet, amely a például a családdal és a barátokkal fenntartott tartós kapcsolatokból fakad.
Harmadlagos biztosítékok
A harmadlagos biztosítékok már humánspecifikusak, hiszen ebben az esetben már megjelenik egy társadalmi kontextus is. Ide köthető az egzisztenciális biztonság érzése, amely egyfelől egy anyagi biztonságot feltételez, valamint azt az elképzelést, hogy egy kiszámítható és stabil (társadalmi) környezetben kialakulhat és fenntartható az identitástudat.
A biztonság objektív és szubjektív oldalai
A biztonságnak van objektív és szubjektív oldala is. Az objektív biztonság azt a tényt, illetve körülményt jelenti, hogy nincsenek fenyegetve azok a dolgok, amelyeket általában véve nagyra értékelünk. A szubjektív biztonság ezzel szemben az emberek (egyéni) mentális állapotáról, pontosabban a félelmeiről, szorongásairól szól. Vagyis a körül forog, hogy az egyén képes mentesülni vagy megszabadulni a szorongásaitól vagy aggodalmaitól. E szubjektív feltételek persze kapcsolatban lehetnek az objektív valósággal (pl. sokszor meg tudjuk nevezni, hogy mitől tartunk), de nem minden esetben. A szubjektív biztonságérzet esetében tehát magán az érzésen van a hangsúly, amit az egyén átél, nem pedig annak eredőjén. Gondolhatunk itt arra is, hogy például a szorongás(érzet) – definíció szerint – egy nem tárgyiasult félelem, vagyis adott egy szorongató, kellemetlen érzés, aminek az adott helyzetben nem ismert a forrása.
Biztonságról mindenesetre csak akkor beszélhetünk, ha mindkét összetevő fennáll, vagyis adott az objektív és a szubjektív biztonság is.
Továbbá figyelmébe ajánljuk az „SCM” modellről szóló cikkünket, ami a szervezeti biztonsági kultúrán belül az adott szervezet védelmi rétegeit definiálja.
