A magánnyomozás irodánk egyik kiemelt, ugyanakkor legszerteágazóbb tevékenysége. Az alábbi tíz kiemelten fontos információval szeretnénk segíteni leendő Megbízóinkat a döntésben:

  • Négy fontos szakmai szervezet által ISO minősített cég vagyunk (MIR, KIR, MEBIR, IBIR).
  • Minden ügyben kizárólag a hatályos jogszabályok alapján dolgozunk.
  • Nálunk rutinos, az adott megbízáshoz leginkább értő szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársakat talál, akár a bűnüldözés, akár a gazdaságvédelem területéről.
  • Komoly szakértői hálózat támogatja munkánkat, akik hazai és nemzetközi szervezetekkel is együttműködnek, azoknak tagjai, aktivistái.
  • Ha sértetté válik – személyében vagy vállalkozásában –, minden esetben folyamatos kapcsolatot tartunk a nyomozó hatósággal, s ezzel gyorsítjuk, támogatjuk az ügyében indult hivatalos eljárást.
  • Tevékenységünkkel lefedjük az egész ország területét: a helyi problémákat az adott viszonyokat és személyeket ismerő, valamint sokéves munkában kipróbált kollégákkal közösen oldjuk meg.
  • Szükség esetén a határon túli, sőt – kiterjedt, korrekt kapcsolatrendszerünknek köszönhetően – gyakran nagyon távol eső helyszíneken is az országos lefedettség analógiája szerint tudjuk teljesíteni a megbízásokat. Az információ beszerzésén és átadásán túl egy ügy intézéséhez további speciális segítséget biztosítunk, például pszichológus, jogász stb.

A megbízás során beszerzett információkat diszkréten és bizalmasan kezeljük, erre garancia az ISO minősített adatkezelési rendszerünk, arra épülő belső ügykezelésünk.

A HORIZONE erőssége, hogy mind a 10 üzletága szinergiában, egymás tevékenységét erősítve végzi munkáját, ezért ha a problémája túlmutat a magánnyomozás keretén, komplex megoldással segítjük.

Ügyfeleink figyelmét mindig felhívjuk arra, hogy a HORIZONE magánnyomozási munkája – az általános gyakorlattól eltérően – nem misztériumokat állít, hanem a Megbízó számára a legkedvezőbb megoldást kínálja.