Erősen felkorbácsolta az indulatokat Strasbourg döntése, miszerint nem szabad senkit valós életfogytiglanra ítélni, ergo sanszot sem adni neki, hogy valaha élve elhagyhassa a börtönt.
A Német jogrendszerben az életfogytiglan valójában „csak” 25 év börtönt jelent, mivel alkotmányos jog, a „maradék élethez való jog”. Ez lehetővé teszi, hogy egy fiatal, aki például ölt, ám tettét megbánta és átgondolta az életét újra beilleszkedhessen a társadalomba. Reményt ad egy idősebb bűnözőnek, hogy nem a börtön falai közt tölti majd utolsó óráit. Ennél még humánusabb több skandináv ország BTK-ja. Norvégiában maximum 21 évre ítélik az elkövetőket, de jó magaviseletért és egyéb kedvezményekkel általában már 15 év után szabadulhatnak.
Az emberi aspektus érthető, ám fontos feltenni a kérdést, hogy a társadalom vagy az egyén védelme kerüljön az első helyre? A börtönök feladata, a büntetés mellet, óvni a társadalmat a rájuk veszélyes individuumoktól. Persze itt is érdemes kategorizálni, hogy mit tett az elítélt. Egy hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság tettese, nem biztos, hogy bűnismétlővé válik. Ám az aki, idős embereket rabolt ki, majd felakasztotta őket, valószínűleg továbbra is bűncselekményekből tartaná fent magát. Ezért, ahogy az Egyesült Államokban is szokás, érdemes néhány éves periódusokban felülvizsgálni a bebörtönzött ügyét. Itt a börtönigazgató, a fegyőrök és szakpszichológusok véleménye a mérvadó.
A grémium egy teljes képet kap az elítéltről, majd őt is meghallgatják. Ezután döntenek a feltételesen szabadlábra helyezéséről. Ilyenkor nevelőtisztek gondoskodnak lakásról, munkáról és ellenőrzik a szabadultakat, ha kell napi szinten is az első időkben. Érdekes kérdés viszont a pszichopata bűnelkövetők helyzete, szexuális indítékból elkövetett cselekmények, kannibalizmus,… Itt a német jogrend előírhatja a szabadulás utáni azonnal átszállítást egy zártrendszerű pszichiátriára. Itt utána orvosi kezelés és megfigyelés történik. A valós szabadulást csak az intézmény grémiuma teheti lehetővé a bírósággal együttműködve. Sajnos van, hogy ez sem mindig működik. A berlini pszichiátria igazgatója néhány éve öngyilkos lett, mert téves diagnózis után gyógyultnak nyilvánított egy szexuális elkövetőt. A férfi gyilkosságért ült börtönben, majd az intézetben töltött 11 évet. Az 50 év körüli férfit a szakmai grémium és a bíróság jóváhagyásával kiengedték a pszichiátriáról, ám az még aznap este meggyilkolt egy fiatal nőt, aki átvágott egy parkon hazafele menet. A professzor ezt nem tudta feldolgozni és önkezével vetett véget életének. A legkeményebbek az amerikai szövetségi börtönök pl., a Supermax, amely a Colorado Államban, Canon Cityben található.
Itt a bent ülő bűnözők és terroristák akár életük végéig izolációs elzárásban tarthatóak. Ez azt jelent, nincs cellatársuk, csak egyedül mehetnek zuhanyozni, sétálni, sportolni, ergo nem érintkezhetnek senkivel a fegyőrökön kívül. Vannak, akik már 30 éve nem voltak természetes fényen, mivel a sétájuk is egy zárt folyosón történik. Az USA úgy látja, hogy a társadalom védelme mindennél fontosabb és ezért alapvető jogoktól meg lehet fosztani bizonyos személyeket pl., terroristákat vagy sorozatgyilkosokat. A kérdés nem egyszerű, az biztos, hogy mind Strasbourgnak, mind pedig a Kúriának még sokat kell foglalkozni az üggyel.
