Ha nem is csak „egy szál bikinit viszünk el az útra, ahogy a dalban van, de értékeink nagy részét otthon hagyjuk lakásunkban, amikor majd a közelgő nyári szabadságunk alatt útra kelünk. Persze a 3 D-s TV-t, a festményeket és a ház előtt vagy a garázsban parkoló autót bajos lenne felvinni a repülőre, ezért biztonságukról másképpen kell gondoskodni. Kezdjük a nagy klasszikussal, a postaládával, amely ha nincs kiürítve, akkor már messziről kiáltja, hogy a gazdája jó pár napja nincs otthon, ergo a betörőknek szabad a pálya.

Ezért mindenképpen kérjük meg a szomszédot, legjobb barátot vagy más bizalmasunkat, hogy rendszeresen vegye ki leveleinket. Szóljunk arról is, ha valamit rendeltünk és csomagot várunk. Sok csaló is figyeli az üresen álló lakásokat és egy a tulajdonosnak megcímzett csomaggal becsönget a szomszédhoz, mondván ő futár, meghozta a rendelt dolgokat, de azonnal kell fizetni érte. A jó szomszéd persze kifizeti azt a néhány ezer forintot és csak később derül ki, hogy „lehúzták” és a csomagban régi újságok vagy egyéb szemét volt.

Jó trükk, mivel nem túl rizikós és napi jó pár ezer forintot hoz a csalónak. Másik hiba a hetek óta leeresztett redőny. Ez is felhívás keringőre, ill., inkább egy pajszeres behatolásra. Fontos, hogy a lakás látszólag lakott legyen. Itt is a szomszéd segítsége ajánlott. Felkapcsolni a villanyt sötétedés után egy-két órára, vagy a TV kiszűrődő fényei azt sugallják, hogy a tulaj otthon van.

Ha mást nem, ezt egy időkapcsolóval meg lehet oldani. Akár több időpontot is be lehet táplálni a készülékbe és ekkor felkapcsolódnak a lámpák. Kérjünk meg valakit, hogy rendszeresen parkolja át autónkat, amennyiben az utcán állunk, sőt adjunk neki pénzt egy-két mosásra is. A poros, hetek óta egy helyben parkoló autó szinte kéri, hogy lopják végre el. Facebook oldalunkat pedig úgy állítsuk be, hogy csak szűk baráti körünk lássa a posztjainkat. Hiszen ha kitesszük fotónkat, mondjuk a római Colosseum előtt pózolva látszunk rajta, pontos időmeghatározással, akkor nem nehéz kitalálni, hogy lakásunk éppen védtelen. Persze ha éppen a barátaival, szomszédjaival lenne úton, akkor cégünk talál megfelelő, hatékony megoldást ingatlana védelmére, vagy folyamatos ellenőrzésére.